VÖRÖSMARTY MISI



Ünnepelt költő vagyok, a magyar nyelv nagy művésze. Az én verseim és színdarabjaim ébresztik fel elsőként a magyarokban a nemzet szeretetét – ezért a nemzet ébresztőjének is neveznek. Leghíresebb versem a Szózat, ami ugyanolyan ismert, mint a magyar himnusz – sőt, egy időben még azt sem tudták igazán eldönteni, a kettő közül melyik legyen Magyarország Himnusza. Költeményeim az egész nemzethez szólnak, a szegényekhez ugyanúgy, mint a nemes urakhoz. A költészet mellett pedig sokat dolgozom a magyar nyelv ügyén – hiszen nincsen nyelvünknek egységes nyelvtani szabályzatasem. A Magyar Tudós Társasággal ezért kidolgozzuk a magyar nyelv kéziszótárát, és lefektetjük a helyesírás szabályait.

Ezt nézd háttér kép

Ezt nézd!

Nézd meg a rövid filmeket, amelyekből megtudhatod: már gyerekként is tudom, hogy nagy dolgokat viszek véghez!

Életutam

(1800 - 1855)

  • Születése kép

    Születésnapom

    1800. december 1-jén születtem Kápolnásnyéken. Utánam még nyolc testvérem születik.

  • Tanulóévei kép

    Tanulóéveim

    Eleinte otthon tanulok, házitanítóktól, aztán Székesfehérváron és Pesten járok gimnáziumba. Pesten szerzek jogi diplomát.

  • Mérföldkövek

    17 éves koromban édesapám megtér a Teremtőjéhez, és hirtelen szegények leszünk. Anyukám nem tudja eltartani a sok gyereket, ezért dolgoznom kell. Perczel Sándor fiainál vállalok nevelői állást. Pesten nagy társasági életet élek, esténként színházba járok és barátokkal találkozom. Megismerkedem írókkal és szerkesztőkkel, örök barátságot kötök Deák Ferenccel. Az első verseimet még nem sokan olvassák, de 25 éves koromban megírom a Zalán futása című történelmi költeményt, és ez óriási sikert arat. Szerkesztőnek hívnak a legjobb magyar tudományos újsághoz, tudósok és politikusok vesznek körül. Olyan sikeresvagyok, hogy amikor megépül a Nemzeti Színház, az én színdarabomat játsszák az ünnepélyes nyitó előadáson! 1836-ban megszületik a Szózat című versem, amiben megjósolom Magyarország felemelkedését. Az 1848-as forradalom után parlamenti képviselő leszek. Hiszek az ország újjászületésében, de én nem fegyverrel harcolok, hanem a verseimmel! Sajnos a szabadságharcot leverik, és nekem minden reményem elvész. Szomorúságomban bezárkózom, csak a családommal és a szőlőskertemmel foglalkozom. Írni is alig van kedvem.

  • Házasságom

    Már érett férfi vagyok, amikor beleszeretek a nálam sokkal fiatalabb, gyönyörű Csajághy Laurába. 1843-ban házasodunk össze.

  • Hagyatékom

    Verseim nyomán megszületik az új magyar irodalom. Megírom a Szózatot, a Csongor és Tündét, a Zalán futását, és még sok-sok más költeményt. Én ismerem fel először, milyen nagy kötő Petőfi Sándor. Részt veszek az első kéziszótár elkészítésében, és a nyelvtani szabályok kidolgozásában - ami leírja, hogyan kell helyesen használni a nyelvet.